Nagy megtiszteltetés érte iskolánkat, amikor megtudtuk, hogy Sólyom László köztársasági elnök Úr 2007. január 30-án délután meglátogat bennünket. Megtekintette, azt a magyar oktatási intézményekben még egyedülálló hardver állományunkat, amely 90 munkaállomása előtt ülve, diákjaink 12 óra alatt sem kapnak annyi káros elektromágneses sugárzást, amennyi, egy hagyományos PC mellett, egyetlen óra alatt éri őket. Láthatóan, meghatódva vette kezébe azt a végerősítő rádiócsövet, amely 1946-ban Bay Zoltán tudományos szempontból, világszerte is első értékelhető holdradar kísérlete során, a rádióadó egyik lelke volt. Ezzel a kísérlettel kezdődött az űrkutatás aktív korszaka, az emberiség történetében. Egyúttal itt került sor, Békés megyei civil szervezetekkel való találkozására is.
Az „ÚJ KATEDRA” pedagógusok lapjának 2007 évi márciusi száma így számol be az eseményről "Az államfő Gyulán" című cikkében: "Január 30-án a gyulai Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskolába látogatott Sólyom László. Az államfő megtekintette az iskola új informatikai tantermét, melynek gépei sokkal kevesebb sugárzással terhelik a gyerekeket, mint a hagyományos konfigurációk, majd találkozott a város civil szervezeteinek képviselőivel. Márki-Zay Lajos, az intézmény igazgatója szerint az iskolának a jövő tudományát kell oktatnia, ahogy azt a névadó, Bay Zoltán is fontosnak tartotta. A gyulai intézmény mind légkörében, mind infrastruktúrájában ezen elv alapján működik."

Egy rövid beszélgetés keretében, tájékoztatást kért intézményünk igazgatójától, az általa kezdeményezett „Megújuló energiagazdálkodási technológus” felsőfokú szakképzés előkészületi munkáinak állásáról. Kihangsúlyozta az új képzés bevezetésének fontosságát, és jelentőségét.

A honlapunkon, a látogatás során készült két felvétel átvétele, másolása, nem engedélyezett!
|