(A szerző által lerövidített változata annak az előadásának, amit 2002 szeptemberében, a Gyulán megrendezett XX. Informatikai Akadémián rögtönzött, egy távolmaradt államtitkár előadása helyett: „Információs társadalom és oktatás” címmel. A jó fogadtatás hatására írta le az előadáson elmondottakat.)

Ha az oktatás stratégiai ágazatként szerepel, akkor ennek egyenes következménye az ország gazdasági fellendülése. Ezt régen tudjuk, talán nem is mi találtuk fel. Ez egy hosszú és fáradságos menetelést kíván tőlünk az oktatásban, de ha a gyümölcse beérett, akkor az komoly fellendüléshez vezethet.

Látni kell, milyen korban élünk, merre haladunk, tudni kell, hogy mi vár ránk. Globális problémák sorakoznak előttünk, egyre sürgetőbb megoldást követelve. Közös gondokat, pedig csak a világra való átfogó kitekintéssel, alapos felkészültséggel, nemzetközi összefogással lehet megoldani. A megvívandó csatákban (környezetvédelem, energetikai gondok, demográfiai robbanás, éhínség, stb.) nem mindegy milyen szerepet játszunk. Ha okosan gazdálkodunk az oktatásban nyújtható szellemi táplálékkal, akkor a problémák megoldásában mi is kiemelkedő szerepet játszhatunk.
Ma már nyilvánvaló, hogy miken keresztül lehet előbbre jutni, egy dinamikus fellendülés útján elindulni: tájékozódási képesség a világhálón, az angol nyelv tökéletes ismerete, széles látókör, az állandó megújulás igényének beépítése az iskolai munkába, és annak felismerése, hogy az információs társadalomban gyökeresen meg kell változtatni az oktatási módszereket!
A SULINET kiépítése az első lépésként megtörtént, de már sürgős fejlesztésre szorul, mivel az információs sztrádán úgy a sebesség, mint az információk mennyisége is félelmetesen nő.
Ha ma belépünk egy középiskolai gépterembe, akkor az igen sokszor azt a benyomást kelti az emberben, hogy játékterembe került. Legalábbis egy szórakoztató központba, ahol nem az folyik, amiért a SULINET megszületett.
Hogyan nyílhat ki a világ fiataljaink előtt, hogyan érhetjük el, hogy szellemi tőkénkre nagyobb gondot fordítva példaértékűt tegyünk?
A második lépés kikerülhetetlen kezd lenni, mert aki ma tudást akar importálni, azt elsősorban angolul teheti meg. Ahol a lehetőségek adottak, ott kivétel nélkül lehetővé kellene tenni azt, hogy egy „nulladik” évfolyam beiktatásra kerülhessen a középiskola első évfolyama elé, amely keretében az angol nyelv minél tökéletesebb elsajátítása lenne a feladat.
Ezt sürgősen meg kellene lépni, - a fokozatosság elvére odafigyelve - hiszen az idő szalad, és hiába van SULINET, ha főleg a nyelvtudás hiánya miatt másfelé kalandoznak a világhálón, mint amerre igazán érdemes lenne.
Ha a kor kihívásait megértjük, akkor van mit keresnünk a világban, az oktatás átalakítása terén is.
Iskoláink szerkezeti felépítésén és oktatási szemléletén kellene változtatnunk!
Mit értek ez alatt!
Sokat panaszkodunk a „diákanyagra”, a lustaságra. Pedig fiataljaink talán többet hordoznak magukban, mint azt sokan gondolják. Megtesszük értük azt, ami feladatunk?
Volt egy iskola – lehet hogy több is – ahol a felvett diákok nem a legjobb eredményekkel érkeztek, mert az iskolát még nem ismerték és nem volt válogatási lehetőség. Jóravaló diákok érkeztek, és az iskolában valamit másképpen akartak tenni, mint ami megszokott volt. Abból indultak ki, hogy biztosan van minden diákban valami iránt tehetség. Az első félév legfontosabb feladata annak felderítése volt, melyik diák mi iránt fogékony, mi érdekli, mit tanul szívesen, és hogyan lehet ezen a területen sikerélményekhez juttatni.
Érezze a tanuló, hogy neki is van keresnivalója e világban, és ez jobb tanulásra fogja motiválni.
Amikor ez megtörtént, akkor a diák már többet akart tudni, megnőtt a tudásszomja.
Hogyan lehet a további fejlődést biztosítani, az érdeklődést megtartani?
Az iskola szűkösen volt elhelyezve, de voltak apró szabad helyiségek. Ezekben kabineteket alakítottak ki, ahova egyszerre három-négy diák fért be a tanárral, ahol a nehezen beszerzett, de egyes területeken jó felszerelés mellett az érdeklődő tanulók közelebb juthattak a tantárgy rejtelmeihez. Nagy sikere volt ennek, hiszen itt sok dolgot a tanulók maguk fedeztek fel, és azt büszkén mutogatták társaiknak. Jókedvűek voltak, szerettek iskolába járni és a nyári szünetben is sok szabad időt töltöttek az iskola falai között. Ez nem kis mértékben szélesebb látókörűvé, nyitottabbá tette a diákokat.
Bizonyos önállóságot jelentett ez nekik. Ez is fontos, hiszen diákjaink többsége hajlamos arra, hogy ha a tanár egy feladat megoldását bemutatja, akkor szinte kötelezően, a hasonlókat ők is úgy oldják meg. Pedig ez egyáltalán nem jó, mert lehetnek más utak is, amik jó megoldáshoz vezethetnek.
A gyermekeknek van egy természetes, velük született logikája, ami szerint gondolkodnak. Az iskolában azt tanítja a tanár, „gondolkodjál úgy, mint én”.
Néha akadnak azonban olyan diákok, akik ezt nem fogadják el, és a maguk természetes észjárása alapján oldják meg a feladatokat. A tanár megizzad, mire kijavítja az ilyen dolgozatokat, mert nehezen érti meg a diákok gondolatmenetét. Ez a diák típus nem hagyja, hogy a tanár ráerőltesse a saját logikáját, nem engedi a természetes, veleszületett gondolkodását béklyóba kötni. Akik ellenállnak, sok esetben közülük kerülnek ki kiváló tudósaink, - mert a sablon nem feltétlenül segíti elő a kreatív, innovatív gondolkodást.
Ahol csak lehetséges, alakítsanak ki az iskolák kabineteket!
Ha az oktatás terén nemzetközileg élre akarunk törni, akkor Bay Zoltán szavaival élve:
„Valami olyat kellene tanítani, ami még nem ment át a köztudatba, ami a jövő tudománya.”
A pillanat adott, eljött, és ezt ki kellene használni, a fenti idézetet talán így átalakítva:
A pedagógusoknak valami olyat is meg kellene tanítani, hogyan kell tanítani, és nekik pedig, a diákoknak megtanítani, hogyan kell tanulni, az információs társadalomban!
Ha már adott a SULINET az iskolákban, és egyre több más Internet szolgáltató, akkor használjuk azt ki!
A világhálón a diákok – nekik több az idejük – megfelelő nyelvtudással rengeteg új ismerethez juthatnak. A legkülönbözőbb területeken szinte „napra kész” ismeretekhez.
A tanulók ráakadhatnak olyanokra, amelyek még nem mentek át a köztudatba, amik nem találhatók meg a tankönyvekben, amik nem egy esetben a jövőt vetítik elénk. A tanítási órán a tanári magyarázathoz a jelentkező diák hozzáteheti azt az újat, vagy azt az érdekeset, amit a világhálón talált. Esetleg olyat, amit a tanár nem is tud. Ha tetszik, ha nem, ez így van már most is, és egyre inkább így lesz. A jó tanárnak meg kell tanulni együtt élni ezzel a megváltozott helyzettel. Az ilyen diákot meg kell dicsérnie. Rövid időn belül le kell ellenőriznie, amit a diák mondott, és ha az arra érdemes, akkor a tananyagba be kell illeszteni. Elektronikus tananyag esetében ez igen egyszerűen egy lábjegyzettel megtehető, ahol a diák nevét is feltüntetheti.
Érdekes, új színfolt jelenhet meg ezzel az iskolákban. A diákok aktív részeseivé válhatnak a tananyag fejlesztésének, elvehetnek belőle elavultat és hozzátehetnek újat. Alkotó részeseivé válhatnak az oktatásnak, megtapasztalva azt, milyen is az a tudásalapú nyílt társadalom, az egész életen át való tanulás.
Ez egyben önfejlesztési lehetőség az iskolák számára. Arra való nevelés, milyen életet élhetünk, milyen életet kell élnünk az információs társadalomban. Az információs társadalom így válik egy önfejlesztő társadalommá, és talán nem is lehet más.
A fentiekben felvázoltak teli vannak izgalmas dolgokkal. Mindezek nemcsak a tanulókat, de a tanárokat is motiválhatják.
Amikor néhány éve az Európai Szakképzési Alapítványnak (egy megkeresés kapcsán) a szakképzés terén a tananyagfejlesztéssel kapcsolatban leírtam elképzeléseimet, akkor kiemelten foglalkoztam azzal, hogy a „szenvedő alanyokat”, a tanulókat is be kellene vonni a tananyagfejlesztésbe. Az elképzelés kedvező fogadtatásra talált, és együtt dolgozhattunk.
Ez egy olyan folyamatot képes elindítani az oktatásban, amely keretében a szaktanár is nagyon sokat tanul. Még nagyobb azonban a jelentősége diákoldalról nézve, hiszen ők minden órán ott vannak, és egy szélesebb palettán kapnak új, korszerű ismereteket, mint az őket tanítók. Egyre tágabbra nyílik előttük a világ, általános műveltségük szinte játékosan, és nem fárasztó módon gyarapodik.

Márki-Zay Lajos