|
2010. november 22-23-án iskolánk igazgatója Nagybányán, testvériskolánkban a Német László Elméleti Líceumban járt. A látogatás alkalmával csillagászati előadásokat tartott, amiket a nagybányai diákok nagy érdeklődéssel fogadtak. Az ember és az univerzum, a csillagképek és hozzájuk kapcsolódó mondák, valamint a földön kívüli élet lehetőségeiről való elmélkedés után Márki-Zay Lajos igazgató egyik saját távcsövét ajándékozta az iskolának. A csillagászat iránt érdeklődő diákok mostantól tanáraik vezetésével saját távcsővel kémlelhetik a csillagos égboltot. Az iskolánkat működtető Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány támogatásaként pedig fizika, kémia és biológia oktatáshoz használható laboratóriumi eszközöket adott át a nagybányai líceum igazgatónőjének. A látogatás alkalmával, a két intézmény vezetője megállapodott abban, hogy egy mindeddig kiadatlan, csak kéziratban meglévő költeményt Székely Nuszbek Sándor: „Jézus költői életrajza” című alkotását folytatásos formában a honlapjaikon közzéteszik. Mindez kb. 2000 oldal terjedelmű lesz, mire a két iskola honlapján teljes terjedelemben olvasható lesz. Vlaicu Zsuzsa igazgatónő ajánlása honlapunkon teljes terjedelemben olvasható.
|